Budai Bridzs Klub/2024.12.19.
Dátum: 2024.12.19.
3 asztal, 6 pár, 25 leosztás, 5 leosztás/asztal, 5 forduló. Topszkór: 4 MP.
Leosztások és hivatalos eredmény a Budai Bridzs Klub honlapján
Összesítések
|
|
A táblázat nem tartalmazza a módosított eredményt. Emiatt a pár eredménye kissé eltérhet a hivatalosan kihirdetettől.
A Lapjárás és Össz. oszlop tartalmazza a körpasszt, a Felvevő és Ellenvonal oszlop értelemszerűen nem.
A lapjárás a leosztások száma, ahol a pár két kezének figurapontjai a fejlécbeli feltételnek megfelelnek. A szürke háttérrel kiemelt 3 oszlop az elérhető maximális pontból megszerzett pontok aránya a teljes versenyen, felvevőként ill. az ellenvonalon. A Telj% ill. Bukás% ezen belül a teljesített ill. elbukott felvételek pontaránya a maximálishoz képest.
A teljesítés- és bukásértékek a felvevőre (felvételre) vonatkoznak ellenvonalon is.
Kiegyensúlyozott pár esetén a felvevő- és ellenvonali eredmény nem tér el egymástól jelentősen.
Felvevő vonalon a licitnek nagyobb a szerepe az eredményben, mint ellenvonalon. Eltérés esetén az esetszámot is figyelembe kell venni.
|
|
|
|
3. pár
Partner: Fekete Éva
Én: S és W
Az indulóerős lap eleget tesz a 20-as szabálynak.
Ha egy-egy kéz mediánja 10-nél, a két kéz együttes mediánja 20-nál kisebb, a kezek az átlagosnál gyengébbek.
|
|
A Pontelosztás táblázat Én oszlopa azt mondja meg, hány leosztásban volt legfeljebb Pont pontom. A Pa. oszlop ugyanez a partner kezére. A jobb táblázat Mi oszlopa a két kéz együttes pontereje. Ha a bal táblázat Pont = 9 sorbeli értéke nagyobb, mint a leosztások fele, akkor a kéz az átlagosnál gyengébb. Ha a jobb táblázat Pont = 19 sorbeli értéke nagyobb, mint a leosztások fele, akkor a két kéz az átlagosnál gyengébb. A jobb táblázat MP és % oszlopa az adott ponterejű lapokra vonatkozik; ezek száma a Db oszlopban van. |
|
Tok | Szkórlap | Indulóerő | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Mi | Ők | Felv. | Telj. | MP % | Én | Pa. | Ők | |
1 | W | 2NT | = | 100 | * | 1 | ||
2 | S | 2♦ | +2 | 0 | * | * | ||
3 | E | 4♠ | = | 0 | 1 | |||
4 | S | 3NT | +3 | 0 | * | |||
5 | N | 4♠ | +1 | 25 | * | |||
6 | W | 3NT | = | 100 | * | |||
7 | W | 3♠ | +2 | 100 | * | 1 | ||
8 | S | 2♠ | +3 | 100 | 2 | |||
9 | S | 6♠* | = | 0 | 1 | |||
10 | S | 2♦ | -1 | 100 | * | 1 | ||
11 | N | 4♠ | +1 | 75 | 2 | |||
12 | N | 4♠ | -4 | 100 | * | 1 | ||
13 | S | 2♥ | = | 50 | 1 | |||
14 | S | 4♥ | = | 50 | 2 | |||
15 | N | 4♠ | = | 50 | 1 | |||
16 | W | 4♠ | -2 | 0 | * | |||
17 | E | 4♠ | -1 | 50 | * | * | ||
18 | E | 1NT | +1 | 50 | * | |||
19 | E | 4♠ | = | 75 | * | * | ||
20 | E | 2♥ | +1 | 75 | * | 1 | ||
21 | E | 5♣* | -1 | 50 | * | 1 | ||
22 | S | 4♥ | -1 | 0 | * | |||
23 | N | 3NT | = | 25 | * | |||
24 | W | 5♦* | -1 | 100 | * | 1 | ||
25 | N | 3♦ | = | 50 | * | * |
A % oszlop azt mutatja, hogy a saját átlaghoz képest milyen eredményt értünk el felvevőként ill. az ellenvonalon, azon belül a felvevő által teljesített és bukott partikban, azon belül személyenként, ha mi voltunk a felvevők. A Súly % oszlop a saját pontszámhoz viszonyítva adja meg az adott kategória pontarányát. |
|
|
A Hely oszlop a pár végső helyezése, a Ford. az időrend, a % a pár elleni eredményünk. |
Elemzés
Jobb lapunk volt, mint az ellenfeleknek, főleg nekem.
Az a ritka eset történt, hogy Évával is ellenvonalon értünk el jobb eredményt, mint felvevőként, pedig majdnem ugyanannyi volt a partiszám. Ellenvonalon 8 partit teljesítettek ellenünk, ezekben hajszállal a saját átlag fölött teljesítettünk. Felvevőként mindketten 50%-ban teljesítettünk, de nekem volt két nullszkóros bukott partim.
6 nullszkór, 7 topszkór, 7 átlag parti a 25-ből. 10 átlag feletti, 8 átlag alatti, ebből 2 ellenjátékban. (Miután 3 asztalon játszottak minden partit, ha nem volt osztott szkór, a parti a 3 kategória valamelyikébe esett.)
Tok | Mi | Ők | Telj. | MP | % | Megjegyzés | Ok |
---|---|---|---|---|---|---|---|
2 | * | +2 | 0 | 0 | Így ment a licit: 1♦ – 1♥ – 1NT – 2♦. A partner azt hitte, erősebben licitál. Kihagytuk a 3NT-t. | Rossz licit | |
3 | * | 0 | 0 | 0 | 4♠-et teljesítettek ellenünk, miközben nekünk 4♥-ünk van. Egyikünk lapjából sem látszik, hogy menteni kell. | ||
4 | * | +3 | 0 | 0 | 3NT+3-at csináltam, míg a két másik asztalon szlemet teljesítettek. Nálunk így ment a licit:
Egyrészt a partnernek nincs 3♣ licitje, mert nincs két magasfigurája. Másrészt a 3♣ után el kellett volna tudnom számolni 12 ütésig… |
Rossz licit | |
5 | * | +1 | 1 | 25 | A partner 4♠+1-et csinált, pedig +3 van benne. Aduzás után üt 4 kárót, a treff lopimpasszal 2 treffet és 7 adut. | Rossz felvevőjáték | |
9 | * | 0 | 0 | 0 | 6♠*-t csináltak ellenünk. Nyilvánvaló volt, hogy a partner két ásszal kontrázott, ezért a ♦K-lyal kellett volna indulnom, hogy a kárót kiszabadítsam, ha az egyik ászt ellopják. | Rossz ellenjáték | |
16 | * | -2 | 0 | 0 | 4♠-et buktam kétszer. Az egyik asztalon csak egyszer bukták, a másikon 1NT-t teljesítettek. Aduzással rejtély, hogyan tudtak 1-et bukni. Talán keresztlopásra kellett volna játszani? | ||
22 | * | -1 | 0 | 0 | Így ment a licit:
Háromszor aduztam, majd megpróbáltam a kárókat hívni, de az ászt ellopták az utolsó aduval. Kiadtam még két kárót és egy treffet, A 4♠ jobb felvétel lett volna, mert két magas pikk lehívása után kiáll 2 pikk, de nem áll ki három káró, mert nem tudják ellopni a ♦A-t, és én tudom lopni a kőr adunál kiadó kárókat. Így a két pikken kívül csak egy treff áll ki. |
||
23 | * | 0 | 1 | 25 | Kész csoda, hogy a partner megcsinálta a 3NT-t, mert minden rosszul van elosztva és minden figura rossz helyen ül. Valaki mégis tudott szűrt csinálni, rejtély, hogyan. | ||
Σ | 6 | 2 |