Budai Bridzs Klub/2024.11.20.
Dátum: 2024.11.20.
7 asztal, 13 pár, 27 leosztás, 3 leosztás/asztal, 9 forduló. Topszkór: 10 MP.
Leosztások és hivatalos eredmény a Budai Bridzs Klub honlapján
Összesítések
|
|
A táblázat nem tartalmazza a módosított eredményt. Emiatt a pár eredménye kissé eltérhet a hivatalosan kihirdetettől.
A Lapjárás és Össz. oszlop tartalmazza a körpasszt, a Felvevő és Ellenvonal oszlop értelemszerűen nem.
A lapjárás a leosztások száma, ahol a pár két kezének figurapontjai a fejlécbeli feltételnek megfelelnek. A szürke háttérrel kiemelt 3 oszlop az elérhető maximális pontból megszerzett pontok aránya a teljes versenyen, felvevőként ill. az ellenvonalon. A Telj% ill. Bukás% ezen belül a teljesített ill. elbukott felvételek pontaránya a maximálishoz képest.
A teljesítés- és bukásértékek a felvevőre (felvételre) vonatkoznak ellenvonalon is.
Kiegyensúlyozott pár esetén a felvevő- és ellenvonali eredmény nem tér el egymástól jelentősen.
Felvevő vonalon a licitnek nagyobb a szerepe az eredményben, mint ellenvonalon. Eltérés esetén az esetszámot is figyelembe kell venni.
|
|
|
|
7. pár
Partner: Böszörményi Katalin
Én: S és W
Az indulóerős lap eleget tesz a 20-as szabálynak.
Ha egy-egy kéz mediánja 10-nél, a két kéz együttes mediánja 20-nál kisebb, a kezek az átlagosnál gyengébbek.
|
|
A Pontelosztás táblázat Én oszlopa azt mondja meg, hány leosztásban volt legfeljebb Pont pontom. A Pa. oszlop ugyanez a partner kezére. A jobb táblázat Mi oszlopa a két kéz együttes pontereje. Ha a bal táblázat Pont = 9 sorbeli értéke nagyobb, mint a leosztások fele, akkor a kéz az átlagosnál gyengébb. Ha a jobb táblázat Pont = 19 sorbeli értéke nagyobb, mint a leosztások fele, akkor a két kéz az átlagosnál gyengébb. A jobb táblázat MP és % oszlopa az adott ponterejű lapokra vonatkozik; ezek száma a Db oszlopban van. |
|
Tok | Szkórlap | Indulóerő | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Mi | Ők | Felv. | Telj. | MP % | Én | Pa. | Ők | |
1 | E | 3♠* | +1 | 100 | 1 | |||
2 | W | 3♥ | = | 50 | * | |||
3 | E | 6♥* | = | 100 | * | |||
4 | E | 3NT | = | 50 | 1 | |||
5 | W | 4♥ | -1 | 100 | 2 | |||
6 | E | 2♥ | +1 | 40 | 1 | |||
7 | N | 4♥ | -2 | 90 | 1 | |||
8 | W | 3♠ | -1 | 40 | * | 1 | ||
9 | S | 4♠ | -2 | 80 | * | 1 | ||
10 | N | 3NT | -2 | 80 | 2 | |||
11 | W | 4♥ | +1 | 50 | * | |||
12 | W | 3♥ | -1 | 10 | * | 1 | ||
13 | N | 2♥ | = | 40 | * | 1 | ||
14 | S | 3NT | +2 | 50 | * | |||
15 | S | 2♦ | +2 | 100 | * | 1 | ||
16 | N | 4♦ | = | 100 | * | |||
17 | E | 4♠ | +2 | 40 | * | 1 | ||
18 | S | 4♠ | +1 | 80 | * | * | ||
19 | W | 2♥ | +1 | 10 | * | |||
20 | W | 3♣ | +1 | 100 | * | 1 | ||
21 | N | 4♠ | -2 | 80 | * | 1 | ||
25 | W | 3♠* | -2 | 0 | 1 | |||
26 | N | 3NT | = | 80 | 2 | |||
27 | W | 4♠ | -1 | 60 | * |
A % oszlop azt mutatja, hogy a saját átlaghoz képest milyen eredményt értünk el felvevőként ill. az ellenvonalon, azon belül a felvevő által teljesített és bukott partikban, azon belül személyenként, ha mi voltunk a felvevők. A Súly % oszlop a saját pontszámhoz viszonyítva adja meg az adott kategória pontarányát. |
|
|
A Hely oszlop a pár végső helyezése, a Ford. az időrend, a % a pár elleni eredményünk. |
Elemzés
A lapunk egy kicsit rosszabb az átlagnál, a partneré különösen. Ennek ellenére 15-ször voltunk felvevők, és csak 9-szer ellenjátékosok.
A felvevőjátékunk rosszabb, mint az ellenvonali, köszönhetően az általam elbukott 4 partinak. Az ellenünk teljesített felvételek jóval a saját átlagunk alattiak, míg ezúttal is jól kerestünk az ellenünk elbukott felvételekkel.
6 topszkórunk és 1 nullszkórunk volt.
Tok | Mi | Ők | Telj. | MP | % | Megjegyzés | Ok |
---|---|---|---|---|---|---|---|
6 | * | +1 | 4 | 40 | 2♥+1-et csináltak ellenünk, míg két asztalon is bukták a 4♥-t. | Nem tehetünk róla | |
8 | * | -1 | 4 | 40 | 3♠-1-et csináltam. Ketten megcsinálták, két asztalon kétszer bukták, egy asztalon az ellenvonal bukott 4♣-et. | ||
12 | * | -1 | 1 | 10 | Elbuktam a 3♥-t. Nem emlékszem, mit hívtak a ♠A indulás után. Ha treffet előbb hívják meg, mint a pikket másodjára, bukik a felvétel, egyébként megvan. | ||
13 | * | 0 | 4 | 40 | 2♥-t csináltam, mint a többi asztalon, kivéve egyet, ahol valahogyan szűrt. | Nem tehetünk róla | |
17 | * | +2 | 4 | 40 | 4♥+2-t vettek fel ellenünk, mint a többi asztalon is, kivéve egyet, ahol nem vették fel a gémet. | Nem tehetünk róla | |
19 | * | +1 | 1 | 10 | 2♥+1-et csináltam, de benne van a 3NT. Az 1♣ – 1♦-ra 2NT-t kellett volna mondanom, nem 1♥-t. | Rossz licit | |
25 | * | -2 | 0 | 0 | 3♠-et buktam kétszer kontrázva. Így ment a licit:
A partnernek nem kellett volna 3♣-et mondania. |
Rossz licit | |
Σ | 5 | 2 |